VII.

– Igen, utánajártam a lánynak – mondta Peter Quentin, míg a szódás whiskyjét kortyolta. – A Welbeck Streeten lakik, és exkluzív divatüzlete van a Bond Streeten. Ismered ezt a fajtát – óriási kirakattáblák egy szál estélyivel egy krómozott micsodán, és semmi árjelzés.

– Igen, minden összevág – felelt az Angyal komolyan – az a rakomány selyemruha, amit a múlt héten szereztünk, idetartott volna. A lány biztosan maga ment Párizsba és válogatta össze. Na és Lasser?

– Semmi újat nem tudtam meg, csak amiről mindenki beszél. De a tengerészeti hatóságokból kiszedtem, hogy egy háromszáz tonnás gőzjachtja van, a Valkyrie. Háza van a Gad Cliffen, és ha rápislantasz a térképre, látni fogod, hogy pontosan a Brandy-öböl fölött áll. Úgy tudják, hogy már néhány éve lakatlan, és csak egy gondnok van benne, de ettől nem kell nagyon fáznunk.

Peter Quentin kissé megkomolyodott, mióta az Angyal elmondta neki a történteket a reggeli telefonálás alkalmával, és elég különösen semmi csípős megjegyzése nem volt, amelyekre pedig az Angyal előre felkészült. Késő délután érkezett meg, jó munkával eltöltött nap múltán.

Az Angyal egy percig mint ketrecbe zárt nyugtalan tigris járkált az Öreg Ház nappalijában.

– Végiggondoltam ismét mindent, amit Pargótól hallottam, és amit már mi magunk is igyekeztünk összeszedni meg kitalálni. Az egész olyan egyszerű, hogy üvölteni kell a gyönyörtől.

Peter nem szakította félbe, s az Angyal újra megfordult a szobában:

– Ami először érthetetlen volt előttünk, az, hogy három egymástól elkülönült banda dolgozott, minden látható kapcsolat nélkül. Az első számú áthozta a Csatornán valamilyen hajón az anyagot. Csónakban hozták partra, és átadták a parti bandának, amely soha nem látta nappal a hajót. Ez persze mindig leoltotta a lámpáit, és sose tudtak rájönni, milyen is lehet valójában. Pargo a parti társasághoz tartozott, és most kezdek rájönni, hogy biztosan tudta, hol raktározzák a csempészett holmikat; de talán csak lassanként akart előadni mindent, mert így több pénzt tudott volna szerezni. A többiről csak annyit sejtett, hogy a kocsikon Londonba mennek, és aztán parancs szerint valahol leparkolnak. Később jött a harmadik, a szétosztó banda. Ez átvette az autót és továbbvitte, ahova kellett. És a három klikk sehol sem érintkezett, csak a főnökeik útján, akikhez nem tudtunk közel férkőzni.

– Hacsak nem egy ember volt a főnök.

– Persze ez is lehetséges. De nem volt rá bizonyíték, és azt sem tudtuk, hogy hol található. Az a különös, hogy minden nyom hamarosan elhalványult, mihelyt kezdett érdekes lenni. Nagyszerű szervezetük van – három különböző társaság csinál három különböző munkát, és egyik sem érintkezik a másikkal, csak olyan helyeken, ahol nem lehetett megcsípni őket… A fej ugyanaz. Lasser jachtja, a Valkyrie hozza át az árut. Ez biztos. Magánjacht oda mehet, ahova akar, senki sem áll az útjába. Lehet, hogy Southamptonban tartják, elmennek egy weekendi hajókázásra, mondjuk Torquaybe, vagy akárhová; közben átsuhan a Csatornán és fölveszi a rakományt. Lehet, hogy van egy negyedik banda is a túlsó parton, amelyik összegyűjti az anyagot, ismeretlen csempészek számára. És Cherbourgból a Brandy öbölig csak hetven mérföld az út. A Valkyrie visszatér, kiszállítják a jóféléket, aztán átgőzöl a southamptoni kikötőbe, és senki se tesz fel kérdéseket…Van ugyan Worbarrow Headnél és a Kimmeridge Bay távoli oldalán parti őrség, de ezek közül egyik se lát a Brandy-öbölig és a partőrök se érnek sokat manapság.

– És a partiak fölveszik az árut…

– Ugyanazzal a paranccsal. Lasser számára nem lehetett nehéz ezt megszervezni. És aztán az egész kikerül a piacra a rendesen vámolt többi áruval összekeverve a Lasser-féle központi elosztón keresztül. Az ottaniak pedig nem tudnak az egészről semmit.

Peter egy inch-csel lejjebb szállította a poharának szintjét.

– Sem az arisztokraták, akik a Brenda & Cie-től szerzik be a ruháikat – jegyezte meg.

– Igen – mondta Simon nyugodtan. – Az egész olyan egyszerű, hogy már hónapok óta a nyomukban kellett volna lennünk.

– Legalábbis nekem – válaszolta Peter – ha te nem lettél volna folyton úton. Most pedig már könnyű munkánk lesz. Te tovább is a parti bandát fogod üldözni, és hullákat találgatsz az ajtók mögött, mialatt én majd a Gad Cliffen üldögélek minden éjjel egy teleszkóppal, hogy tüdőgyulladást kapjak, Hoppy meg kirúzsozva föl-alá fog ügetni a Bond Streeten, hogy chiffon^[5] ruhákat szerezzen be, hátha akad köztük olyan, amiben benne felejtettek néhány üveg whiskyt. Azt ugyan nem tudom, hogy mi lesz a negyedik ganggel, amit a túlsó parton találtál ki, de talán az ő számukra is találsz egy kopót, aki a nyomukban legyen. – Peter mélyet húzott a poharából és körülnézett az üveg után. – És épp most mondtad, hogy az egész olyan egyszerű – szinte üvöltenünk kellene az örömtől.

Az Angyal enyhe undorral nézett rá.

– Mindig együtt éreztem azokkal a tudósokkal, akik szerint a hülye gyermekeket már születésükkor kíméletesen meg kellene fojtani. Azt hiszem, küldök nekik egy kis adományt. Te szerencsétlen hájfejű – hát mért daraboljuk szét a munkát? Nem számít, ha négy banda van, vagy akár negyven. Ezek csak közlegények, akár szegény Pargo volt. Ha kiütjük a Nagyfejűt, az egész szervezet összeomlik. Egy embert kell elintézni, és az egész társaság mehet a fenébe. Csak Lasserre van szükségünk, és aztán mehetünk nyaralni.

– Mint szegény öreg Pargo – mondta Peter halk hangon, s felnézett a szódavizes üvegről. – Mit csináltatok vele?

– Lymingtonba vittük, és kölcsönvettünk egy csónakot az apály idején. Ha majd valahol partra mossák a hullámok, újabb fejfájást fog jelenteni Teal főfelügyelőnek. Csak ezt tehettük vele, mert valamit kellett vele tenni.

– Lehet, hogy ez volt az egyik oka, amiért ránk sózták – jegyezte meg Peter okosan.

Az Angyal az utolsó cigarettára gyújtott abban a láncolatban, amely már egy hamutálcát megtöltött. Látta, hogy jól ég, és az előző csikket belenyomta a többi közé.

– Valószínű – mert a hulláktól nehéz megszabadulni. A másik ok viszont a „pour encourager les autres”^[6] elve. Sőt egész nap, újabb keringőre való felhívásokra vártam, igaz, hogy eredmény nélkül. De most már nem sokáig fognak váratni magukra.

Uniatz, aki már jó ideje csöndben volt, kivéve a whiskysüvegje által okozott kortyolgató hangokat, hirtelen megmozdult, és olyan komor magatartással pillantott az órájára, mint a keresztény mártír, aki legközelebb esedékes az oroszlánoknál. Ez a hirtelen megmozdulás olyan feltűnő volt, hogy Peter és az Angyal elkedvetlenítő érdeklődéssel fordultak feléje. Uniatz lázálomszerű vonásai nemes önmegtagadás ráncaiba futottak össze.

– Főnök – mondta kissé idegesen – mikor indul a legközelebbi londoni vonat?

– Vonat? – kérdezte az Angyal szórakozottan.

– Igen, főnök. Azt hittem, magának és Mr. Quentinnek dolga lesz, és ezért nem fognak ráérni, hogy autón felvigyenek, más kocsink pedig nincs…

Az Angyal meglepődve nézett rá.

– Csak nincs valami bajod? Attól nem kell félned, hogy a gazfickók nagyon rosszalkodni fognak, Peter és én majd fogjuk a kezedet, ha kellemetlenkedni akarnának.

– Kellemetlenkedni? – ismételte Uniatz ködösen. Megrázta fejét, mint akivel hirtelen megfejthetetlenül csavaros gondolatot szegeztek szembe. – Nem értem, főnök… De úgy tudom, hogy a Bond Streetre kell mennem whiskys ruhákért. Ez rendben volna, de ha a nők azt hiszik majd, hogy velem szemtelenkedni lehet, hát…

Simon gyorsan átváltott a kevésbé friss intelligencia tempójára.

– Hagyd, Hoppy – biztosította szelíden – ezt a gondolatot most félretesszük egyelőre. Maradj csak velünk, és tartsd készen a stukkeredet.

Uniatz szeme felcsillant a feltűnt remény láttára.

– Szóval nem kell Londonba mennem?

– Nem.

– Vagy…

– Nem.

Hoppy mélyet lélegzett.

– Remek – mondta a szíve mélyéből – nagyszerű!

A whiskys üveg kifejezően glugg-olt egyet.

– Más ötletünk sincs – mondta Peter reménytelenül – de nem baj.

Az Angyal szemében gúnyos nevetés táncolt. Napközben az éjszaka csöndes dühe lemorzsolódott róla, bár a könyörtelenség veleje még érződött külsőleges nyugodtsága alatt, mint finomra edzett acélmag. Most azonban sokkal fontosabb dolog álarca fedte ezt – az őrült és mégis vidám gondtalanság légköre, ami úgy burkolta be, mint a napfény, mikor a harsonák felzendültek, hogy a vadászat megkezdését most már nyílt terepen hirdessék.

– Nincs igazad – mondta. – Pompás ötletünk van. Délután táviratot kaptam… Lyndhurstből telefonáltak, mielőtt megérkeztél volna. Neked tartogattam meglepetésül. Felkapta a papírszeletet, amire lejegyezte az üzenetet. – „Kocsija a Törött Kard nevű mulatónál lesz Tyneham-ben ma este negyed tízkor.” Nem írták alá, de úgysem sokat számít, hogy ki írta volna alá. Az említett bandák egyikétől sem eredhetett – különben mért szabnának olyan pontosan időt? Arról van szó, hogy a Főnök Keze nyúlt ki, amint azt én a múlt éjjel megjósoltam, és bármi történjék, nem lesz messze a színhelytől. Természetesen csalétek az egész, de mi harapni fogunk!